8 leggyakoribb téma

Milyen szájtüneteket okozhat a vashiányos vérszegénység?

562
HOZZÁSZÓLÁS:

Még ma is ellentmondásos és vitás kérdés, hogy a vashiány tünetei jelentkezhetnek-e az anémia manifesztálódása előtt. Az álláspontok inkább afelé hajlanak, hogy a csökkent Hb-tartalom a nyálkahártya halványságán kívül nem felelős a többi bőr- és szájtünet kialakulásáért.vérszegénység

A csontvelő különösen érzékeny a rendelkezésre álló vas mennyiségének csökkenésével szemben, és valószínűleg az első szövet, melyben a klinikai tünetek megjelennek. Ennek ellenére előfordulhatnak olyan esetek, melyek szájtünetekkel jelentkeznek, anélkül, hogy a betegeknek kimutatható anémiájuk lenne.

A vashiány kialakulásának első stádiumát a szövetek ferritin tartalmának, majd a vasat tartalmazó enzimek mennyiségének csökkenése jellemzi. Ezt a szérumvas tartalmának csökkenése követi és a szaturáció 0,16 alá csökken, végül megjelennek a klinikai tünetek.

Felvetették azt is, hogy a vashiányos anémiás betegek szájtüneteiért a párhuzamosan kialakuló piridoxinhiány a felelős. Ez a felfogás, mely szerint a bőr- és nyálkahártyatünetek megjelenése előtt egy másik hiányállapot is kialakul, esetleg magyarázatot adhat a tünetek változatos jelentkezésére.

Előfordulási gyakorisága

Az anémiák között a vashiányos a leggyakoribb. A nagyvárosokban lakók mintegy felét érinti. Nagyobb a gyakoriság a nőkön a menses első jelentkezése és megszűnése közötti időben, de leggyakoribb a terheseken.

Milyen tüneteket okoz?

A vashiány kórtüneteket okozhat a szövetek egész sorában, köztük a bőrön és a nyálkahártyán.

Az általános tünetek a fáradtság, bágyadtság, étvágytalanság, fejfájás, általában lassan, fokozatosan alakulnak ki. A bőr sápadttá, ráncossá, szárazzá, berepedezetté válhat, esetleg pigmentzavarok lépnek fel. Előfordul hajhullás és őszülés is. A körmök törékennyé válnak, rajtuk hosszanti vagy keresztirányú csíkozottság jelenik meg, majd az egész köröm ellaposodik és homorúvá válhat (coilonychia).

Szájtünetek

A vashiányos anémiában szenvedőkön viszonylag gyakoriak a szájnyálkahártya-tünetek, de ritkábban jelentkeznek, mint B-vitamin-hiányban. Nem világos, hogy a vashiány tünetei miért nem jelennek meg gyakrabban a szájnyálkahártyán, vagy miért gyakoribbak középkorú vagy idősebb egyéneken függetlenül attól, hogy milyen súlyos a vashiány.

A vashiányos anémiában glossitis, cheilitis anguláris, stomatitis, a nyálkahártya ulcerációja, leucoplakia alakulhat ki. Az első nyelvpanasz az égő érzés, amit a nyelvcsúcs és a nyelvszélek vörössége szokott kísérni. A szubjektív panaszok kevésbé kifejezettek, mint B-vitamin- vagy piridoxinhiány esetén.

A fungiformis papillák piros pontokként előtűnnek, a vörösség a nyelvháton fokozatosan terjed, majd a papillák foltokban vagy diffúzán atrofizálnak és a nyelv elülső kétharmada simává válik. Súlyosabb esetekben a hám annyira elvékonyodhat, hogy erodálódik és az eróziók baktériumokkal vagy gombákkal felülfertőződhetnek. Ritkábban a bucca nyálkahártyáján is hasonló atrófiás és eróziós kép alakulhat ki.

Egy nagyobb statisztika szerint a vashiányos anémiás betegek 11 %-ánál voltak nyelvtünetek, amelyek gyakoribbak voltak a nőkön és az öregebbeken. 9% panaszkodott a nyelv érzékenységére és ezek mindannyian nők voltak. Ugyanezen betegcsoport 14%-ának volt cheilitis angularisa, ezek azonban az idősebb, fogatlan, rosszul ülő protézisekkel ellátottak közül kerültek ki, akiken egyébként is gyakoribb a sarjadzó gombás cheilitis anguláris (angulus infectiosus). Itt jegyezzük meg, hogy a vashiány csökkenti a celluláris immunválaszt, ami krónikus fertőzésekre, köztük krónikus mukokután candidiasisra hajlamosít.

A vashiányos anémiás betegek cheilitis angularisa nem különböztethető meg az egyéb hiányállapotok következtében kialakulttól. Esetenként a garat és a nyelőcső nyálkahártyája is atrofizál és a cartilago cricoidea alatt szűkület alakulhat ki, ami nyelési nehézségekhez (diszfágia) vezet.

562
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!

Friss HOZZÁSZÓLÁSOK

41
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]